A ma is álló templom helyén 1850-ben a falu lakosai építették fel a település első templomát, amelyhez az akkori birtokos, herceg Bretzeinheim Ferdinánd adományozott fát.
A Szent Anna tiszteletére felszentelt templom 20 évig szolgálta az 1851-ben 603 római és 101 görög katolikus hívőt számláló közösséget. A ma is álló, egyszerű szerkezetű és berendezésű templom felszentelésére 1870-ben került sor. A templomot a hívek Bretzenheim Ferdinándné – Schwarzenberg Karolina kegyúr támogatásával, helyi kő és faanyag felhasználásával építették föl. Külső felújítása és sekrestyével való bővítése 2007-ben, teljes belső felújítása pedig 2010-ben történt meg.
A templom huszártornyában két harang található, amelyek közül a nagyobbat 1871-ben öntötték. A szabadon látogatható templomkertben egy 1850. július 16-án, Szent Anna napján felszentelt kőkereszt, valamint Háromhuta első világháborús és Középhuta második világháborús hőseinek emlékműve áll.
A templom – a szentmiséken kívül – előzetes megbeszélést követően tekinthető meg.
Ez ügyben a következő elérhetőségek valamelyikén érdeklődhet:
Verbovszki Dániel: 06 30 604 9311, verbovszkidani@gmail.com,
Gromóczki Andrea gondnok: Középhuta, Petőfi út 30., 06 30 436 7937
A szentmisék rendjét megtekintheti a „Római Katolikus Egyházközség” oldalon.
forrás: haromhuta.hu