Aranyponty Halászati Múzeum
Ősrégi eszközök, egykoron rendszeresen használt hálók, tapogatók, haltartók mind-mind tematikusan kiállítva, egységekbe rendezve. És a legfontosabb: Mögötte az EMBER. Egy letűnő kor utolsó napszámosai. „Ismeretlen kortársaink a vízen járók.
Talán nagy titkokat ismernek, azért ilyen rejtőzködők. Kevés beszédűek, zárkózottak. A halásznótákat nem ők énekelik.” – írja nagy sikerű Kece, milling, marázsa című fotóalbumának bevezetőjében Kunkovács László Kossuth Díjjal kitüntetett etno-fotográfus. Körben a falakat a mester majd’ hetven nagy méretű fekete-fehér képe díszíti, mely különleges értéket kölcsönöz a kiállításnak.
Számára a halászok szent emberek, a természet védőszentjei. „Úgy járják vizeinket, mint évezredekkel ezelőtt.” – vallja. „Életük a természettel való összefonódás legszebb példája. Nem szennyezik és nem rabolják ki, mert utóbb is a vizek adományából akarnak megélni. Szerszámaik és halfogó módszereik a távoli múltba vezetnek, az emberiség őstudásához, amit legtöbben már elveszítettünk.” A múzeum berendezői ezeket az eszközöket és tárgyakat szedték csokorba romos halászkunyhókból, poros padlásokról az enyészet elől megmentve, talán a huszonnegyedik órában, hogy most a látogató elé tárják.
Az Aranyponty Halászati Múzeum megtekintéséhez autentikus kedvcsinálóul álljon itt Kunkovács László egy nagyszerű gondolata: „A halászat áttekintése őstörténetünkre nyit kaput. Akkor még nem termeltük az élelmiszereket, „csak” összeszedtük, kihalásztuk, levettük vélt részünket a természet terített asztaláról.”
