A Cserhát vonulatain Isten tenyerébe
Egyszer volt, hol nem volt a Cserhát ölelésében Palócföldön egy kicsiny falucska. A faluban 67 kontyolt palóc parasztház sorakozik, amit egy nemes fekete holló őriz.
Egy szép márciusi napon túrázók kis csapata érkezett a faluba. Idilli fekvésű legelők, sziklagyepes területek, tanösvények, patak völgyek várták őket. Mentek-mentek majd megkukkantották a Hollókői várat s onnan jól körbe nézték. „Szép vidék” mondogatták, mondogatták. Mentek, bandukoltak tovább s egyszer csak a Kéz-kilátóhoz érték. Ezt a kilátót Isten tenyerének is nevezik. „Te mit kérnél, ha a túrázók Istene a tenyerén hordozna? Hová mennél? Mit csinálnál?” Tették fel a kérdéseket egymásnak. Kisvártatva, miután egy jót beszélgettek és meguzsonnáztak az útjuk tovább vezetett. Bandukoltak, bandukoltak közben nézelődtek, beszélgetek míg nem az útjuk a romantikus Kertek Alja-tanösvényre vezetett. Az útvonal buja növényzettel benőtt völgyben vezetett. Nézelődtek jobbra, ballra, előre, hátra, néha nem láttak tovább a bakancsuk orránál, de örültek, hogy együtt vannak.
A túra végén, hogy fáradalmaikat kipihenjék betévedtek a helyi vendéglátóshoz. Jól lakottan, teli pocakkal tovább álltak, mindenki a maga útján. Itt a vége, fuss el véle! Aki nem hiszi jöjjön el velünk!
